Anyám napja

Nemcsak valakik anyukája vagyok, hanem valakinek a lánya is. Ez nem volt mindig könnyű. Édesanyám idegrendszeri betegsége váratlan rohamokkal járt. Így volt ez azon a bizonyos anyák napján, ami eget rengető drámába fordult. Szó szerint elmenekültem otthonról. Senkinek sem mertem róla beszélni. A születésnapom is közelgett. Nem tudtam mosolyogni. Nehéz volt szeretnem őt. Haragudtam rá, hogy nem tudunk olyan ideális, virágos kedvű családként működni. Mire anya lettem, ő már intézetben töltötte a napjait. Tudtuk, hogy el fog menni, mégis mikor meghalt, egész nap sírtam.

A saját anyaságom hozott olyan helyzeteket, amikor elkezdtem őt megérteni. Egyre több dolog során döbbentem rá, mennyi mindent nem ismertem el nála. Akkor még természetes volt, hogy minden nap le tudta ültetni a családot sokszor meleg vacsorához, ahol átbeszéltük a hétköznapokat. 

Már szétcsúszóban volt a házasságom, mikor beütött nálam a nagy fordulat. Épp a kislányomat fektettem le délutáni szundira, mikor valahonnan mélyről, nagyon hátulról előjött a gondolat, hogy milyen jó ez a szeretet anya és lánya között, biztosan én is így voltam a társa anyámnak a nagy magányában. Úristen! Hasított belém. Ez nem is az enyém! Hány generáció óta cipelhetjük ezt a mintát újból és újból ismételve! Ott döntöttem. Kiszállok ebből a körforgásból. Családállítással kezdtem és elkezdtem keresni azokat a módszereket, amivel ezt ki lehet oldani. A gyerekeimnek már nem akartam továbbadni. Dolgoztam a sérelmek elengedésén, a megbocsátáson, a generációkon át húzódó programokon. Ma már csak a hála maradt bennem és mély szeretet.

Nemcsak valakiknek vagyok a lánya, hanem valakinek az unokája is. Emlékszem, kislány voltam egy olyan korban, amikor az imádság nem volt az élet elfogadott része. A nagymamám tanított nekem egyet: Én Istenem, jó Istenem.... Tetszett nagyon. Főleg a vége. Mikor a nap újra felkel, csókolhassuk egymást reggel. Arra gondoltam, szeretnék egy olyan családban élni, ahol ez így van. Pár hete reggel tudatosult bennem, hogy teljesült. A gyerekeimmel minden reggelt így kezdünk. Olyan öleléssel, mintha rég nem találkoztunk volna. Már csak hála van és mély szeretet.