Most épp elegem van az anyaságból.
A fiam az ágy alatt sajnálja magát, hogy ő a legszerencsétlenebb a földön, és inkább ott halna meg. Mindezt azért. Mert nincs tévé, se tablet, végre megcsinálhatná a háziját, de az a számára a legszigorúbb büntetésnek tűnik.
Eljutottam odáig, hogy elmagyaráztam neki, mennyi sanyarú sorsú kis gyermekmunkás álmodik arról a jólétről, hogy nem kell dolgoznia, hanem járhat iskolába. Persze erről hallani sem akar. Struccként gubbaszt az ágy alatt. De nem húzom fel magam, legalább nem kell portalanítani.
Igazából nem is tudom, mi baja van. Lehet, hogy nem is akarom. Két különböző nemű gyerek, az egyik fiú, fél lábbal a kiskamaszkor küszöbe előtt és egy ovis kislány, aki igazi hercegnő. Na kérem, itt aztán vannak igazán érdekellentétek.