Anyafesztivál
Mit tegyek, ha fáj?
2019.08.06.
Rendrakás
2019.09.06.Évek óta létezik egy fesztivál, amire szerettem volna eljutni, de mindig közbejött valami: várandós voltam, szoptattam, megint várandós, megint szoptatás, aztán válás, anyagilag nem fért bele a válás után, meg ilyenek. De végre eljött az én időm! Anya-szabadságra küldtem magam.
Mondanám, hogy újra húszévesnek éreztem magam, ami így is van, de nem az a sátrazós fajta. A nomád részt kihagytam, hiszen a felnőtt létnek is vannak előnyei egy ilyen helyen: meleg víz, ágy, és eső esetén stabil fedél a fejem felett. Ez kifejezetten jól jött, amikor kis hazánkon átsöpört az év vihara a rendezvény ideje alatt.
Tényleg olyan volt, mint régen egy tábor. Még nem voltunk ott 24 órája, mire lett Bandánk és Bázisuk, és pont úgy témáztunk azon, hogy a helyes fiú és lány összejönnek-e vagy sem, mint sok-sok évvel ezelőtt, csak akkor még úttörőtábornak hívták.
Régóta volt a bakancslistámon egy igazi vízparti party jó zenékkel, rengeteg tánccal, ugrálással, jó társaságban sok nevetéssel, még több koktéllal, másnaposság elleni palacsintázással pirkadatkor. Ami a legklasszabb az egészben nemcsak az idétlenség, hanem az időtlenség volt: hanem, hogy nincs napirend, se határidő, semmilyen korlát. Volt helyette flow, leengedett falakkal létezés, és kiterjedés a jelenben, spontaneitás, szeretetteljes kapcsolódások, mély beszélgetések, nagy felismerések, önfeledt feloldódás a táncban, zenében. Szó szerint KI-kapcsolódás.
Ezt mindenkinek receptre írnám. Hogy mindeközben hiányoztak-e a gyerekeim? Vessetek meg nyugodtan, de nem. Egy pillanatra majdnem lett bűntudatom amiatt, hogy nincs bűntudatom, mert tudom magam szenzációsan jól érezni nélkülük. Hiszen tudatában voltam, hogy a lehető legjobb helyen vannak a Mamánál. Nagyon várták, mert vele ritkán találkoznak.
